Az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács olyan független, az erdélyi magyar tehetségtámogató szervezetek tevékenységét segítő civil szerveződés, amely irányt mutató, szervezői és koordináló feladatokat lát el, összehangolja a tehetséggondozói folyamatokat és a lehető legszélesebb szakmai és társadalmi összefogással segíti a tehetségek felkutatását, gondozását, és tehetségeik hasznosulását. Célja ugyanakkor a tehetségekkel foglalkozó és ezeket felismerő mentorok, tanárok és edzők munkájának a segítése és sokszintű elismertetése. A Tanács önszerveződő, politikamentes, nyitott testület, tevékenységének célja a tehetségbarát társadalom kialakítása.
A Tanács megalakításának szükségessége abból a felismerésből fakadt, hogy a mai társadalomban a tehetség egyre inkább felértékelődik. A tehetségeink azok, akik Magyarország, Románia és Európa felé az erdélyi magyarság arculatát meghatározzák.
A Tanács egy társadalmi összefogás eredménye. Ennek megfelelően tagjai szakmai intézmények, civil szervezetek és gazdasági egységek képviselői.
A Tanács, 2010 április 2 -i döntése alapján a következő Szakbizottságokkal működik:
Közoktatási Szakbizottság , Varga László - elnök , a bizottság összetétele a következő:
1. Varga László Csíkszereda, Márton Áron Gimnázium - igazgató
2. Bálint Gergely Gyimesfelsőlok, Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium – igazgató
3. Bodea György Szilágycseh, Gheorghe Pop de Băseşti Iskolacsoport - igazgatóhelyettes
4. Kedves Ildikó Csíkszereda, Kis Herceg Óvoda – igazgató
5. Kerezsi János Sepsiszentgyörgy, Plugor Sándor Művészeti Líceum – nyugalmazott igazgató
6. Kocsis Attila Levente Déva, Téglás Gábor Iskolacsoport – igazgató
7. Papp Mihály Gyergyóremete, Fráter György Általános Iskola - igazgató
8. Részeg Ildikó Gyergyószentmiklós, Gépipari Iskolacsoport – igazgató
9. Káptalan Erna Kolozsvár ,Báthory István Gimnázium-igazgatóhelyettes
10. Tóth Márta Nagyvárad, Ady Endre Elméleti Líceum – igazgató
11. Török Ferenc Bánffyhunyad-Kolozsvár, Iskolacsoport illetve Kolozs Megyei Tanfelügyelőség, szaktanfelügyelő
Felsőoktatási Szakbizottság, dr. Soós Anna- elnök
Civil Szféra Szakbizottság, Bereczki Kinga - elnök